Az Iszlám Állam katonáit csempészték Ukrajnán át Európába



Az SZBU elfogta annak az embercsempész-csoportnak a több tagját, akik ISIS terroristákat juttattak Oroszországból az Európai Unióba – számolt be az SZBU sajtóosztálya.

A tájékoztatás szerint a bűnszervezetet egy magas-rangú ukrán határőr vezette, akit szintén elfogtak az SZBU akciójában. A bűnszervezetben még négy ukrán, valamint kaukázusi férfiak voltak.

Az embercsempész-hálózat több irányba működött, vagyis Oroszországból Ukrajnába, innen pedig az EU-ba, illetve Ukrajnából Oroszországba is embereket csempésztek át.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat jelentése szerint az eddigi információk alapján számtalan terroristát, valamint az iszlám állammal szimpatizáló szélsőségest csempészetek az európai országokba.

Az SZBU augusztus 29-én fogta el az egyik bandatagot Szumi megyében, aki megpróbált két ukránt Oroszországba juttatni. A bűnszervezet többi tagját még aznap elfogták Harkovban.