Kukkolási botrány a dél-koreai úszóválogatottnál



A nemzeti szövetség tájékoztatása szerint An Dzsong Tek menedzserként felelősnek érezte magát a kukkolási botrányban.

oltozo

“Remélem, hogy mihamarabb kiderül az igazság, így nem károsul több úszó és edző” – mondta a szakember, aki 2008-ban edzőként érkezett a nemzeti csapathoz, és a menedzseri teendőket 2012 óta látta el.

A rendőrség a héten kihallgatja a riói olimpián szerepelt dél-koreai úszóválogatott egyik tagját az ügyben. Nemrég egy korábbi válogatott úszót is kikérdeztek a rendőrök egy 2013-as ügyben, amikor szintén rejtett kamerákat helyeztek el a női öltözőben. A riói olimpián öt női és három férfi úszó képviselte az ázsiai országot, döntőbe egyikük sem került.

mti