Maffiaháború Lemberg megyében



Ismeretlen tettesek felrobbantották, majd szitává lőtték egy vállalkozó autóját Lemberg megyében, a terepjáróban utazó személyek közül hárman a helyszínen életüket vesztették, ketten pedig kórházba kerültek – tájékoztatott a Nemzeti Polícia sajtószolgálata.

Elsődleges információk szerint a Mercedes-Benz G osztályú terepjárót Sztaroe Szelo település közelében menet közben az út mentén elrejtett távirányítású bombával robbantották fel. A támadók ezután automata fegyverekkel tüzet nyitottak a gépkocsira, majd elmenekültek a helyszínről. Az autóban egy helyi vállalkozó testőrei utaztak, hárman a helyszínen életüket vesztették, két személyt súlyos életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba, állapotukról nincs információ. A merénylet vélhető célpontja a testőröket szállító autótól nem sokkal lemaradva egy másik járműben utazott.

A rendőrség szándékos emberölés vádjával indított eljárást ismeretlen tettes ellen. A Belügyminisztérium nyilatkozata szerint a felrobbantott autó Bohdan Kopitko, a Lvovszkij Hladokombinat fagylaltgyártó vállalat vezérigazgatójának tulajdonában áll. A helyi bűnüldözők úgy vélik, alvilági leszámolás állhat az ügy hátterében.