Megölték az Iszlám Állam szóvivőjét



Megölték Aleppónál Abu Mohammed al-Adnanit, az Iszlám Állam szóvivőjét – jelentette be kedd este a terrorszervezet szócsövének számító Amak hírügynökség.

Adnani a dzsihadisták egyik legrégebben szolgáló és legfontosabb szíriai vezetője volt. A közlemény szerint az aleppói állásaik ellen indított támadások visszaverését célzó műveletek megszemlélése közben ölték meg. Részleteket nem tudni. Aleppó tartományban heves harcok folynak a kormányzati erők, a kurdok és arabok alkotta, amerikai támogatású Szíriai Demokratikus Erők és a török segítséget élvező szíriai lázadók között. Az Iszlám Állam utánpótlási útvonalait sikerült elvágni a török határnál.

A hírt az Amak a szélsőséges iszalmista köröknek szánta, de arra az ilyen jellegű kommunikációt követő Site amerikai hírfigyelő is rábukkant. Irakban januárban azt jelentették be Adnaniról, hogy megsebesült egy légitámadásban a nyugati Anbár tartományban, és onnan az Iszlám Állam iraki fővárosába, Moszulba szállították.

Adnani az észak-szíriai Idlíb tartományból származik, és már több mint egy évtizede felesküdött az Iszlám Állam elődjére, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezetre. Egyszer amerikai fogságba került Irakban. Ő volt a szélsőségesek fő propagandistája, és ő jelentette be 2014. júniusában a “modern kalifátusnak” elnevezett államuk megalapítását. Májusban felhívást tett közzé, amelyben amerikai és európai terrortámadásokra buzdított a muszlim böjti hónap, a ramadán alatt.

mti