A múlt árnyéka felrúghatja az orosz-török barátságot



A The Economist című vezető brit gazdasági-politikai hetilap szerint bár Recep Tayyip Erdogan török államfő a sikertelen katonai puccskisérlet után azt sugallja a Nyugatnak, hogy közeledik Oroszország felé, ugyanakkor stratégiailag a nyugati szövetségnek nincs alternatívája.

torok_orosz

A tekintélyes lap magyarázata szerint Oroszország és Törökország történelem során többször hadban állt, a Kaukázus, a Közel Kelet és a Fekete-tengeri befolyás miatt. A NATO tagság ezek miatt sokkal értékesebb Ankara számára.

„A törökök megorroltak a Nyugatra, főleg amiatt, ahogyan a kaonai puccskísérletet fogatták, igyekeznek elhitetni a közvéleménnyel, hogy Amerika támogatja a Hizmet mozgalmat. Ám egyelőre még nem fordulnak el Amerikától és Európától” – írja a brit lap.