IMF-pénzhez juthat Ukrajna



A Nemzetközi Valutaalap (IMF) “már nagyon közel áll ahhoz”, hogy lezárja Ukrajna 17,5 milliárd dolláros segélycsomagjának legutóbbi felülvizsgálatát és rábólintson az újabb hitelrészletre, valamikor szeptember második felében, és kész támogatást nyújtani Mongóliának is – jelentette be Gerry Rice, az IMF szóvivője csütörtökön Washingtonban.

A tavaly megkötött hitelszerződés értelmében Ukrajna idén elvileg 1,7 milliárd dollárnyi kölcsönrészlethez juthat az IMF-től. Olekszandr Daniljuk ukrán pénzügyminiszter kedden azonban azt mondta, hogy az összeg valószínűleg inkább az 1 milliárd dollárhoz lesz közeli.

A pénzügyminiszter részletekkel nem támasztotta alá a kijelentését.

Egyes elemzők szerint Kijev azért nem kapja meg az 1,7 milliárd dollárt, mert a vártnál lassabban haladnak a gazdaság átalakítását célzó reformfolyamatok.

Az IMF 2015 márciusában 17,5 milliárd dolláros hitelt hagyott jóvá Ukrajna számára, amelyet négy éven át több részletben tervez folyósítani. A kölcsön első részletét – 5 milliárd dollárt – 2015. március 13-án, a második részletet – 1,7 milliárd dollárt – szintén tavaly augusztus 4-én kapta meg.

mti