Hivatalos: menekültellenes párt mögé szorult Merkel pártja



Németországban a szociáldemokrata párt (SPD) végzett az első helyen, az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) pedig a berlini vezetés menekültpolitikáját élesen bíráló Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt mögé szorult a vasárnapi mecklenburg-elő-pomerániai tartományi törvényhozási (Landtag-) választáson a hétfő hajnalban közölt előzetes hivatalos végeredmény szerint.

merkel

A választási bizottság adatai alapján az újonc AfD-n kívül a tartományi gyűlés valamennyi pártjának támogatottsága csökkent a legutóbbi, 2011-ben tartott választáshoz képest.

Az SPD a szavazatok 30,6 százalékát szerezte meg, ami 5 százalékos visszaesés az öt évvel ezelőtti 35,6 százalékhoz viszonyítva.

A Mecklenburg-Elő-Pomerániában első alkalommal induló – 2013-ban alapított – AfD 20,8 százalékos eredménnyel jutott be a schwerini Landtagba. A párt így már a 16-ból 9 tartományban rendelkezik helyi törvényhozási képviselettel.

Az eredményhez Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front vezetője és Heinz-Christian Strache, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke is szinte azonnal gratulált.

A CDU a szavaztok 19 százalékával a harmadik helyen végzett, 4 százalékponttal elmaradva eddigi legrosszabb mecklenburg-elő-pomerániai eredményétől, a 2011-es 23 százaléktól. Angela Merkel pártja eddig soha nem végzett még az AfD mögött tartományi választáson.

Mecklenburg-Elő-Pomeránia a pártelnök-kancellár szűkebb politikai hazája; a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson 1990 óta mind a hét alkalommal a tartomány északi, tengerparti térségében fekvő egyik egyéni választókerületben szerzett mandátumot. A negyedik a Baloldal a szavazatok 13,2 százalékával, ami 5,2 százalékos visszaesés 2011-hez képest.

A Zöldek nem érték el az 5 százalékos bejutási küszöböt, 4,8 százalékos – az öt évvel ezelőttihez viszonyítva 3,9 százalékkal gyengébb – eredménnyel kiestek a tartományi gyűlésből. Így Mecklenburg-Elő-Pomeránia az egyetlen tartomány, ahol a párt nem rendelkezik helyi törvényhozási képviselettel.

Távozik a Landtagból a Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) is, amely a 2011-es 6 százalék után 3 százalékot szerzett. A széles körben neonácinak tartott párt így már egyetlen tartományi parlamentben sincs jelen.

mti