Aszad vissza akarja szerezni egész Szíriát



A szíriai elnök kijelentette hétfőn, néhány órával a naplementekor életbe lépő fegyvernyugvás előtt, hogy vissza akarja szerezni a rezsim ellenőrzése alól kicsúszott valamennyi területet. A szíriai ellenzék eközben garanciákat követelt a tűzszünethez.

“A szíriai állam eltökélt szándéka, hogy minden régiót visszaszerezzen a terroristáktól és helyreállítsa a biztonságot” – szögezte le Aszad, aki a hivatalos médiának nyilatkozott a Damaszkusz külterületén található, s a belharcoktól nemrég felszabadult Darajában. Az elnök előzőleg a település egyik mecsetében imádkozott a muzulmán áldozati ünnep (íd al-adha) alkalmából. A rezsim a terrorista kifejezés alatt a felkelőket és a dzsihadistákat érti.

“A fegyveres erők habozás nélkül folytatják a munkát (…), és ezt a külső és belső tényezőktől függetlenül teszik”

– tette hozzá Aszad, holott a Moszkva és Washington közötti tárgyalások eredményeképpen pénteken bejelentett tűzszüneti megállapodás értelmében elvileg helyi idő szerint este hét órakor be kell szüntetni minden ellenségeskedést, így a légicsapásokat is.

Szálem al-Muszle, a Szaúd-Arábia által támogatott szíriai ellenzéki csoportokat tömörítő Tárgyalási Főbizottság (HCN) szóvivője eközben kijelentette: szeretnék tudni, melyek a fegyvernyugvás garanciái. “Reméljük, lesznek garanciák, és ezt legfőképpen az Egyesült Államoktól kérjük, amely elfogadta a fegyvernyugvást”.

A szóvivő – mint mondta – arra szeretne választ kapni, hogy a felek milyen meghatározás alapján döntik el, ki a terrorista, illetve hogy mi lesz a válasz arra, ha megsértik a fegyvernyugvást.

“Igyekszünk felülvizsgálni az egyezséget” – mondta.

“Nagyon fontos számunkra tudni, hogy milyen kötelezettséget vállalt minden aláíró fél, azon belül is a (megállapodásban részt vevő) államok”

– tette hozzá. A tárgyalásokon a rezsimet Oroszország, a felkelőket pedig az Egyesült Államok képviselte.

“Vajon Oroszország betartja-e az egyezséget? És a (damaszkuszi) rendszer? Utóbbi beszünteti-e a bombázásokat, valamint felhagy-e a bűnök elkövetésével?” – kérdezte a HCN szóvivője.

mti