Tűzszünet Szíriában: Oroszországnak kétségei vannak



Moszkva kiáll a szeptember 12-én 19 órakor hatályba lépett, egész Szíriára vonatkozó tűzszünet újabb 48 órás meghosszabbítása mellett – közölte szerdán Viktor Poznyihir altábornagy, az orosz vezérkar műveleti főosztályának első helyettese.

sziria

“Tegnap este 7 órakor az orosz-amerikai megállapodás értelmében lejárt az első 48 órás fegyverszüneti periódus. Megállapítjuk, hogy az eltelt időszakban a fegyvernyugvást nem teljes mértékben tartották be. Reggelig a tűzszünetsértések száma elérte a 60-at”

– közölte az altábornagy moszkvai sajtótájékoztatóján.

Leszögezte, hogy Oroszország maradéktalanul teljesíti a Washington és Moszkva közbenjárására létrejött fegyvernyugvásból eredő kötelezettségeit, egyes nyugati médiumok értesüléseivel ellentétben. Hozzáfűzte:

Oroszországnak ugyanakkor kételyei vannak afelől, hogy az amerikai fél képes megvalósítani a megállapodás rá eső részét, így a mérsékelt szíriai ellenzék erőinek elválasztását a korábban az al-Kaida terrorhálózat kötelékéhez tartozó an-Nuszra Fronttól.

“Éppen ellenkezőleg, úgy tűnik, hogy a terrorista csoportok egyesülésének tendenciája figyelhető meg, amiről az ágyúzások megnövekedett száma is tanúskodik” – világított rá az altábornagy. Az altábornagy hangsúlyozta, hogy a szíriai kormányerők nem viszonozták a támadásokat. “Szeretnénk ugyanakkor megjegyezni, hogy némely, az Egyesült Államok ellenőrzése alá tartozó fegyveres csoportok, mint például a (szélsőséges) Ahrar as-Sam, nyíltan elutasították a tűzszünetet. A fegyvernyugvás megsértésének legtöbb esete éppen ezekkel a csoportokkal áll összefüggésben” – tette hozzá.

Az altábornagy egyben elmondta: az orosz légierő csapást mért – a tűzszünet hatálya alá nem eső – Iszlám Állam terrorszervezet harcosainak gyülekezési pontjára Palmürától északra. A bombázás nyomán 250 iszlamista vesztette életét, és legalább 15, nehézgéppuskákkal és légvédelmi eszközökkel felszerelt kisteherautójukat sikerült megsemmisíteni. A szíriai kormánycsapatok az orosz légierő támogatásával márciusban űzték ki a dzsihadistákat Palmürából.

mti