Ismét vádat emeltek a marosvásárhelyi polgármester ellen



Újabb ügyben emelt vádat a román korrupcióellenes ügyészség Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester ellen – közölte pénteken a vádhatóság.

dorin

Az elöljárót azzal vádolják, hogy a marosvásárhelyi önkormányzat 2008-ban az ő kezdeményezésére adott jogtalanul ingyenes használatba egy több mint 20 ezer négyzetméteres telket egy sportegyesületnek, és ezáltal megkárosította az önkormányzatot.

A vádhatóság szerint a sportegyesület nem volt közhasznú, és tevékenysége sem tette indokolttá, hogy ingyen kapja meg a telket.

A bérbeadást a közgyűlés megszavazta, de a vádhatóság szerint az önkormányzati képviselőknek nem volt tudomásuk a határozat törvénytelenségéről.
Az egyesület később bérbe adta a telket egy másik sportegyesületnek, amelytől 2,5 millió lejt (173,8 millió forint) kapott bérleti díjként. Az ügyészség szerint a sportegyesületnek évi járadékot kellett volna fizetnie az önkormányzatnak, de ezt nem tette meg, így a várost 1,1 millió lej (76,5 millió forint) kár érte. Az ügyben Maria Ciobanu, a város akkori jegyzője ellen is vádat emeltek.
Az ötödik polgármesteri mandátumát töltő Florea ellen egy másik korrupciós ügyben is vádat emeltek tavaly, egy harmadikban pedig idén indult bűnvádi eljárás.

Florea az ügyészségi vizsgálatok miatt nem a Nemzeti Liberális Párt (PNL) színeiben, hanem függetlenként őrizte meg a polgármesteri székét a júniusi önkormányzati választáson. Kihívója, a marosvásárhelyi magyarok közös jelöltje, Soós Zoltán a szavazatok 2,7 százalékával maradt alul a versenyben.

mti