Kim Dzsongun miatt fog össze az Egyesült Államok és Kína



Az Egyesült Államok és Kína a jövőben az eddiginél szorosabban együttműködik az ENSZ Biztonsági Tanácsában és jogérvényesítő fórumokon keresztül, Észak-Korea ötödik nukleáris rakétatesztjét követően – közölte a Fehér Ház.

A Reuters hírügynökségnek nyilatkozó ENSZ-diplomaták arról számoltak be, hogy Peking és Washington egy Észak-Korea elleni szankciós BT-határozatról kezdett egyeztetéseket, válaszul a nemrégiben végrehajtott rakétatesztre, de Kína közvetlenül nem nyilatkozott arról, hogy támogatna-e keményebb lépéseket Észak-Koreával szemben.

Li Ko-csiang kínai miniszterelnök és Barack Obama amerikai elnök az ENSZ éves közgyűlése alkalmával folytatott megbeszélést New Yorkban.

“Mindkét vezető elítélte a szeptember 9-én végrehajtott észak-koreai atomtesztet, és elhatározták, hogy szorosabban együttműködnek a Koreai-félsziget atommentesítése érdekében, beleértve az ENSZ Biztonsági Tanácsán belüli együttműködés szorosabbra fűzését és jogérvényesítő csatornákat” – írta közleményében a washingtoni elnöki hivatal.

Vang Ji kínai külügyminiszter a múlt héten japán kollégájának azt mondta, hogy

Kína ellenzi a “hatás nélküli” egyoldalú szankciókat Phenjan ellen,

de az ENSZ keretein belül arra fog törekedni, hogy megfelelő válasz szülessen az észak-koreai lépésekre.

Washington megpróbált nyomást gyakorolni Pekingre, hogy tegyen többet Észak-Korea megzabolázása érdekében. Az Egyesült Államok kész tárgyalni Phenjannal, ha az ígéretet tesz arra, hogy felszámolja nukleáris fegyvereit. Ezt Észak-Korea ezt eddig elutasította.

Az észak-koreai állami média éppen kedden számolt be arról, hogy az ország vezetője, Kim Dzsongun felügyelete mellett elvégezték egy műholdak pályára állítását szolgáló új típusú rakétahajtómű szárazföldi tesztindítását. Kim utasítást adott, hogy “a sikeres teszt alapján készítsék elő egy műhold mielőbbi fellövését” – jelentette a KCNA hírügynökség. A fejlemény arra utalhat, hogy Észak-Korea a közeljövőben újabb hosszú hatótávolságú rakéta indítására készül.

mti