Varsó nem ismeri el a Krím félszigeti orosz parlamenti választás eredményét



A lengyel külügyminisztérium nem ismeri el a Krím félszigeten tartott orosz parlamenti választás eredményét – áll a tárca hivatalos honlapján közzétett, a lengyel médiában kedden ismertetett nyilatkozatban.

valasztas-orosz

A dokumentumban rámutatnak: Lengyelország elítélte a Krím 2014. márciusi, Oroszország által történt elcsatolását, és ezt az álláspontot az ENSZ-közgyűlés 2014. március 27-i határozata is megerősítette.

“Ukrajna szuverenitásának és területi egységének megőrzése az orosz-ukrán konfliktus békés rendezésének alapfeltétele”

– hangsúlyozza a lengyel külügyminisztérium, hozzátéve, hogy az orosz állami duma (alsóház) képviselőinek “a megszállt területeken történt megválasztása magának a választásnak a legitimitását is megkérdőjelezi”.
A lengyel külügyminisztérium egyetértett az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) oroszországi választási megfigyelő küldöttségének hétfőn közölt előzetes jelentésével, “különösen a kampányidőszak szervezését illetően”.

Az EBESZ álláspontja szerint az idei választás átláthatóbb volt, mint az előzőek, ám a folyamatra még mindig a jogkorlátozások és a világos politikai választás hiányának árnyéka vetült.
Az oroszországi parlamenti választások eredményére reagáló hétfői közleményében az Európai Unió is kinyilvánította, hogy nem ismeri el a Krím félsziget törvénytelen elcsatolását, és ennek következtében az ott tartott választásokat sem. Hasonló értelmű közleményt tett közzé hétfőn a cseh külügyminisztérium is, hangsúlyozva, hogy a krími választások illegálisak, és Csehország nem ismeri el a félszigeten az orosz parlament alsóházába megválasztott képviselőket.

mti