Nincs pénz az új políciára



Nincs miből fizetést adni és új ruhába öltöztetni a rendőröket, ismerte el Hatija Dekanoidze.

Az új ukrán polícia első számú vezetője a parlament egyik bizottsági ülésén beszélt erről a kritikus helyzetről. Mint elmondta, néhány hónap kevés ahhoz, hogy gyökeres reformot tudjanak végrehajtani egy akkor apparátusban, mint a rendőrségé, ahol 115 ezren dolgoznak. Elpanaszolta, hogy a költségvetésben kevés a forrás ahhoz, hogy mindenkinek tisztességes bért tudjanak fizetni, s hogy új ruházatot kapjanak a belügyisek. Márpedig megfelelő színvonalú bérezés nélkül nem lehet hatékony munkát elvárni tőlük – tette hozzá.

Elismerte, Ukrajnában nő a bűnözés mértéke. Húsz százalékkal romlottak ezek a mutatók. Az elkövetett bűnesetek hatvan százaléka vagyon elleni vétség. Ez abból ered, hogy az ország rossz gazdasági helyzete miatt nagyon elszegényedett a lakosság, magyarázta a nemzeti polícia grúz származású vezetője.