Szíriából indított aknagránát csapódott Kilis török város központjába, sérültek



Szíriai területről kilőtt aknagránát csapódott csütörtökön a határ mellett fekvő Kilis török város központjában található egyik ruhaboltba, hat ember megsebesült, köztük öt gyerek, egy személy állapota súlyos – jelentette az NTV török hírtelevízió.

Resit Polat, a hatalmon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) kilisi képviselője az NTV élő adásában arról számolt be, hogy az áldozatok mindegyike szíriai állampolgár. Ismail Catakli, Kilis tartomány kormányzója pedig közölte:

az aknagránátot az Iszlám Állam (IÁ) elnevezésű terrorszervezet által ellenőrzött térségből lőtték ki.

Az NTV helyszíni tudósítója elmondta, hogy az augusztus 24-én kezdődött Eufráteszi Pajzs fedőnevű szíriai török hadművelet a határ szemközti oldalát egyelőre 8-9 kilométer mélységben tisztította meg az IÁ-tól. A török tüzérség válaszolt a támadásra. Idén január óta már 21 ember vesztette életét és további 80-an sebesültek meg Kilisben hasonló támadásokban.

mti