Rosszul lett, Moszkvában ápolják a kirgiz elnököt



A kirgiz elnöki hivatal közleménye szerint “orvosok javaslatára és az orosz fél meghívására” Atambajevet Törökországból Moszkvába, a központi kórházba szállították, ahol azok az orvosok fogják kezelni, akik már korábban kivizsgálták és kezelték szívproblémái miatt.

A hatvanéves politikus kedden lett rosszul az isztambuli Atatürk repülőtéren, amelyen keresztül New Yorkba utazott volna.

A repülőtéren török orvosok megvizsgálták, “szívproblémákra utaló tüneteket” állapítottak meg nála, és alapos kivizsgálást javasoltak. Atambajev így nem vehet részt az ENSZ-közgyűlés 71. ülésszakának általános vitáján. A kirgiz küldöttséget helyette Erlan Abdildajev külügyminiszter vezeti.

Atambajev 2011 óta áll a volt szovjet köztársaság élén, elnöki mandátuma jövő decemberben jár le. Korábban azt mondta, hogy nem pályázza meg újra az elnöki tisztséget. A hatmilliós, elszegényedett, többségében muzulmán lakosú közép-ázsiai országban több mint egy évtizede nyugtalanság tapasztalható, 2005-ben és 2010-ben is erőszakos tüntetések nyomán bukott meg Atambajev két hivatali elődje.

Atambajev egészségi problémáival összefüggésben a hírügynökségek emlékeztettek arra, hogy alig egy hónapja, szeptember elején 78 éves korában elhunyt Iszlam Karimov, a szomszédos Üzbegisztán elnöke.

mti