Szijjártó Péter: a magyar-orosz viszony pragmatikus és a kölcsönös tiszteleten alapul



Ezt hangsúlyozta az ENSZ-közgyűlésen résztvevő magyar külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az orosz kollégájával, Szergej Lavrovval lezajlott találkozón.

A magyar diplomácia vezetője elmondta: a kétoldalú kérdések megvitatása során megerősítette Szergej Lavrov előtt azt a magyar álláspontot, miszerint Magyarországon – és Közép-Európában is – az az egyértelmű érdek, hogy Oroszország és Európa, Oroszország és a transzatlanti közösség kiegyensúlyozott, jó kapcsolatot ápoljon egymással.

“Amikor ugyanis a történelem folyamán ennek ellenkezője történt, akkor Közép-Európa és Magyarország is mindig a rövidebbet húzta” – emelte ki a külügyminiszter hozzátéve, hogy ezért Magyarországnak az a nemzeti érdeke, hogy kiegyensúlyozott kapcsolatrendszer legyen.
A jelenlegi helyzet azonban szerinte nem ebbe az irányba mutat.

“De mi, magyarok úgy járulhatunk hozzá e kívánt cél eléréséhez, hogy fenntartjuk a pragmatikus, egymás kölcsönös tiszteletén alapuló, logikus párbeszédet Oroszországgal ”

– szögezte le Szijjártó Péter. Úgy értékelte, hogy az erre vonatkozó nyitottság mindkét fél észéről megvan.

mti