Bizottság elé kerül Vona Gábor megfigyelése



Következő ülésén az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága is foglalkozik majd a Vona Gábor által kirobbantott megfigyelési üggyel – írja a Magyar Nemzet.

Molnár Zsolt, a testület MSZP-s elnöke azt mondta a lapnak, hogy jogállamban elfogadhatatlan az ilyen eset, de különösen akkor, ha egy nemzetbiztonsági átvilágításon átesett, minősített információkkal is bíró országgyűlési képviselő az érintett. Molnár szerint tisztázni kell, hogy a szolgálatoknak volt-e információjuk a történtekről, illetve mit tesznek azért, hogy a jövőben ilyen ne fordulhasson elő.

Vona csütörtökön a Facebookon számolt be arról, hogy egy olasz lesifotós próbált felvételeket készíteni róla, amikor a fiát kísérte az iskolába. Utolérte a fotóst, aki bevallotta, hogy már korábban is követte, és magyar a megrendelője. Az olasz paparazzo, Andrea Belmonte a Magyar Nemzet tulajdonosának, Simicska Lajosnak a házánál is megjelent. Az Együtt alelnöke, Juhász Péter is bejelentette, hogy őt is az olasz fotós figyelheti meg.

A Jobbik elnöke szerint súlyos jogi és politikai következményei lesznek az ügynek: az Alkotmányvédelmi Hivatalhoz fordul, továbbá kezdeményezhetik egy vizsgálóbizottság felállítását is. Gulyás Gergely, a parlament fideszes alelnöke azt mondta, Vonának és Juhásznak feljelentést kell tennie, ha úgy gondolják, hogy jogsérelem érte őket.