Részvételre buzdítja a magyar állampolgárokat az UMDSZ



Az október 2-i népszavazáson való részvételre és a tervezett kényszerbetelepítések elleni voksolásra szólít minden magyar állampolgárt Beregszászon kiadott nyilatkozatában az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöksége.

zubanics

Az MTI-hez hétfőn eljuttatott nyilatkozat szerint az elmúlt esztendő történései, politikai és gazdasági változásai arra késztetik Magyarország kormányát, hogy a nemzet egészének véleményét kikérje egy olyan kérdésben, amely hosszú távon biztosíthatja a magyarság egységét, identitását, megmaradását. A közös európai elvek tiszteletben tartása mellett minden államnak joga van saját nemzeti érdekeinek megvédésére – olvasható a dokumentumban.

“Mi, kárpátaljai magyarok is láthattuk, milyen következményekkel járhat egy újabb európai népvándorlás, amelynek megállítására nem voltak elegendőek sem országhatárok, sem korábban jól működő szabályok, s amelynek gyakorlatilag az általunk olyan nagyon tisztelt európai értékek is áldozatául estek” – emlékeztet az ukrajnai magyar szervezet elnöksége, megállapítva, hogy ez a migrációs folyamat gyakorlatilag felülírta az Európai Unió eddig politikáját, prioritásait, s “a feledés szürke ködébe burkolta egyebek mellett az Ukrajna keleti régióiban zajló eseményeket is”.

A közlemény szerint “elérkezett az ideje annak, hogy Magyarország állampolgárai ne csupán a jogokkal, s az azokhoz társuló különféle kedvezményekkel, juttatásokkal éljenek, hanem eleget tegyenek kötelezettségüknek is, és véleményt nyilvánítsanak azokban a kérdésekben, amelyeket népszavazásra tűztek ki” – szögezi le a szövetség vezetése, rámutatva, hogy az október 2-i népszavazás eredménye korszakos lehet mind Magyarország, mind pedig a határon túli magyarság további sorsa szempontjából. “Fontos tehát, hogy az érvényesség biztosítása érdekében minél több állampolgár menjen el a szavazásra, és a kormány álláspontját támogatva voksoljon nemmel a tervezett kényszerbetelepítésekre” – áll az UMDSZ elnökségének nyilatkozatában.

mti