5 napos tranzitszabály: könnyítés helyett szigorítás



A Wiseman Rose LLP vállalat igazgatója, Szergej Krejmer saját forrásaira hivatkozva azt állítja, hogy az Állami Fiskális Szolgálat jelenleg épp azon a listán dolgozik, amin a 2007. január elseje után Ukrajnába behozott külföldi rendszámú autók szerepelnek majd.


Amennyiben a lista ellenőrzése után kiderül, hogy valamely autó 48 órával megszegte az engedélyezett 5 napos itt-tartózkodást, akkor körözést adnak ki ellene. A fiskális szolgálat tervei szerint 2016. november elsejétől beindítanak egy rendszert, amely automatikusan ellenőrzi az ukrajnai itt-tartózkodást és a körözést is automatikusan indítja el.

Az állami szolgálat ellenőrzése már eredményt is mutat, mert megállapították, hogy van olyan jogi személy, amely több mint 2000 autót hozott be az ország területére. Az egyik litván vállalat legalább 3800 autót hozatott az országba. Érdekesség, hogy például Kanadából 70 autó érkezett, Dubajból pedig 85.

Az olyan jogi személyekkel kapcsolatban, akik megszegték az ukrajnai vámszabályokat, a fiskális szolgálat levelet küld a jármű származási országának szolgálataihoz. A magánszemélyekkel kapcsolatban szintén szigorú lépéseket akarnak foganatosítani.