Az izraeli elnök szerint az OUN-nak köze volt a holocausthoz



Bár hivatalosan nem kommentálták Kijevben, néhány ukrán közéleti személyiség és történész nemtetszésének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy Reuvén Rivlin izraeli elnök szeptember 27-én A babij jari tragédia 75. évfordulója: történelmi tanulságok és a jelen címmel megrendezett meghallgatáson Ukrajna Legfelső Tanácsában arról beszélt, az Ukrán Nacionalisták Szervezete (OUN) katonáinak közük volt a holocausthoz a második világháború idején.

„Közel másfél millió zsidót gyilkoltak meg a jelenlegi Ukrajna területén a második világháború idején, Babij Jarban és sok más helyen. Erdőkben, vízmosások és árkok szélén végezték ki és taszították őket tömegsírokba. A bűntett sok cinkosa ukrán volt. Közülük különösen kitűntek az OUN harcosai, akik meggyalázták, gyilkolták a zsidókat, és sok esetben kiadták őket a németeknek. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy volt több mint 2,5 ezer Világ Igaza, azok a ritka szikrák, amelyek fényesen ragyogtak az emberiség sötét alkonyának korszakában. Azonban a többség hallgatott” – idézi Rivlin szavait az UNIAN.

A hírügynökség emlékeztet, hogy 1946-ban, a nürnbergi per során elhangzott becslések szerint közel 100 ezer embert végeztek ki Babij Jarban. Csupán 1941. szeptember 29-30-án majd 34 ezer zsidót lőttek agyon. Az UNIAN megemlíti, 1941–1943-ban az OUN 621 tagját is kivégezték Babij Jarban, köztük Olena Teliha ismert ukrán költőt és férjét.
Bohdan Cservak, az OUN elnöke Facebook-bejegyzésében „az ukránok lelken köpésének” minősítette Rivlin szavait.
„Előtte a meghallgatás egyetlen, hangsúlyozom: egyetlen résztvevője sem engedett meg magának ilyesmit. Ellenkezőleg, valamennyi felszólaló hangsúlyozta, eljött az ideje, hogy méltó módon emlékezzünk meg Olena Teliháról és az OUN Menetcsoportjainak több száz résztvevőjéről, akikkel a nácik végeztek Babij Jarban” – tette hozzá Cservak az UNIAN szerint.

Volodimir Vjatrovics, a Nemzeti Emlékezet Intézet vezetője ugyancsak a Facebookon azt írta, hogy az izraeli elnök a kijevi parlamentben megismételte a szovjet mítoszt az OUN részvételéről a holocaustban. Az intézetvezető szerint, akit a Dzerkalo Tizsnya hetilap internetes változata idéz, a helyi rendőrség soraiban valóban előfordultak az OUN tagjai, többek között olyanok is, akik bűncselekményeket követtek el, azonban „a rendőrség nem minden tagja volt ounos, és nem minden ounos volt rendőr” – hangsúlyozta, arra szólítva fel, hogy kerülni kell a megalapozatlan általánosításokat, amelyek lehetőséget adnak a történelmi igazság eltorzítására.

Irina Herascsenko, a Legfelső Tanács alelnöke szerint az izraeli államfő „a tragikus ukrán történelem bizonyos fejezeteivel, többek között az OUN-nal kapcsolatban bizonyos inkorrekt és nem diplomatikus minősítéseket engedett meg magának parlamenti beszéde során”.

„Véleményem szerint magas rangú vendégünk bizonyos kijelentései nem voltak helyénvalóak a gyásznak ezekben a napjaiban, egy olyan országnak a parlamentjében, amely jelenleg nehéz küzdelmet folytat függetlenségéért. Mi Ukrajna területi egységét támogató szavakra is számítottunk a magas rangú vendégtől az ukrán parlament falai közt” – írta a Facebookon Herascsenko, akit az Ukrajinszka Pravda idéz.

forrás_Kárpátalja hetilap