Hamarosan megnevezik a maláj utasszállító lelövőit



Év végéig véglegesítik, kik felelősek az Ukrajna felett 2014-ben lelőtt maláj utasszállító tragédiájáért – mondta vasárnap Julie Bishop ausztrál külügyminiszter az ABC ausztrál közszolgálati műsorszórónak.

mh17

„Az év végéig, talán a jövő év elejéig készen lesz azoknak a névsora, akikről úgy gondoljuk, hogy felelősségre kell vonni. Ezt követően bűnvádi eljárást kell lefolytatni” – mondta Bishop. A tárcavezető úgy vélekedett, hogy nemzetközi különleges törvényszéket kell felállítani a felelősségre vonáshoz, hasonlóan ahhoz, ahogy a Pan American World Airways 1988-ban a skóciai Lockerbie felett felrobbantott repülőgépének ügyében történt.

A 298 áldozatból 28 volt ausztrál állampolgár.

2014. július 17-én, a Malaysia Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó repülőgépének pilótafülkéje mellett egy rakéta robbant tíz kilométeres magasságban Kelet-Ukrajna felett. Fémrészecskék ezrei fúrták át a Boeingot, amely még a levegőben darabokra tört. A fedélzetén tartózkodó emberek mind meghaltak.

A nemzetközi nyomozócsoport szerdán ismertette megállapítását, miszerint a lázadók ellenőrzése alatt álló kelet-ukrajnai területről lőtték fel a rakétát.

mti