Megkezdődött az őszi katonai sorozás Ukrajnában



Megkezdődött az őszi katonai sorozás kedden Ukrajnában, csaknem nyolcezer újoncot készülnek behívni a hadseregbe – jelentette be Viktor Muzsenko ukrán vezérkari főnök a Facebook közösségi portálon.

A katonai vezető szavai szerint az utóbbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a vegyes összetételű – azaz szerződésesekből, hivatásosokból és sorkatonákból álló – haderő a leghatékonyabb az ország védelme szempontjából a jelenlegi helyzetben. Hozzátette, hogy tudomása szerint egyes NATO-tagállamok is visszatérnek erre a rendszerre az “Oroszország részéről megmutatkozó valódi katonai fenyegetés és agresszió miatt”.

Muzsenko kiemelte, hogy

sorkatonák nem fognak a keleti országrészben, a felkelők elleni hadműveletekben részt venni.

A sorkatonák szolgálatuk letöltése után tartalékosok lesznek, de Muzsenko reményét fejezte ki, hogy egy részük szerződéses katonává válik majd.

A múlt hónapban az ukrán kormány határozatot hozott, amely szerint októberben és novemberben összesen 13,9 ezer fiatal férfit soroznak be. Közülük 7908-at a hadsereghez, ötezret a nemzeti gárdához, ezret pedig a közlekedésrendészethez.

2014-ben a Krím Oroszország általi önkényes elcsatolása és a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus kirobbanása miatt Kijev arra kényszerült, hogy visszaállítsa a sorkatonai szolgálatot, amelyet egy évvel korábban eltöröltek. Évente kétszer – ősszel és tavasszal – indul sorozás Ukrajnában, a 20-27 év közötti férfiakat másfél évre hívják be a fegyveres erőkhöz. A mostanit megelőző legutóbbi – tavaszi – sorozás idén május elején kezdődött és június végéig tartott.

Petro Porosenko ukrán elnök egy hete írt alá rendeletet minden mozgósított tartalékos katona leszereléséről. Ígéretet tett arra, hogy a kelet-ukrajnai fronton ezentúl csak szerződéses katonák lesznek, és október végéig az utolsó hullámban mozgósított tartalékos is hazatérhet családjához.

mti