I. Kárpátaljáért Labdarúgó Torna



A Nemzetstratégiai Kutatóintézet, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és az Aranycsapat Alapítvány szervezésében 2016. október elsején és másodikán került sor az I. Kárpátaljáért Labdarúgó Tornára. A nemzeti összetartozás erősítését célul kitűző kétnapos sportrendezvényen a Kárpát-medence több pontjáról nyolc öregfiúk csapat vett részt a kárpátaljai Makkosjánosiban.

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet által életre hívott Kárpát-haza Labdarúgó Torna – amelynek égisze alatt zajlott a kárpátaljai esemény is – azzal a céllal jött létre, hogy a labdarúgás nyújtotta közösségi élmény által hozzájáruljon a Kárpát-medencei magyarság együvé tartozásának erősítéséhez, a nemzet határokon átívelő újraegyesítéséhez. A labdarúgó tornára a három kárpátaljai és egy felvidéki csapat mellett két-két öregfiúk gárda érkezett az Anyaországból és Székelyföldről.

focitorna2

A szombati ünnepélyes megnyitón köszöntötte a vendégeket Barta István, a házigazda Makkosjánosi polgármestere, Dr. Orosz Ildikó rektor asszonyt, a torna egyik védnökét képviselve Fodor Gyula rektorhelyettes, valamint Magyarország Beregszászi Konzulátusa részéről Szalipszki Endre főkonzul, a torna másik védnöke. Szász Jenő, a főszervező Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke köszöntőjében kiemelte: „… napjainkban nemzeti összetartozásra van szükség, melynek egyik eszköze lehet a sport. Ezért Kárpátaljáért focizunk kárpátaljai barátainknál úgy, hogy az Anyaország mellett a külhoni magyarság szinte valamennyi képviselője jelen van. Ezekben az időkben, mikor nemzeti szolidaritásra van szükség fontos az, hogy megmutassuk – mi magyarok számíthatunk egymásra!”

focitorna3

A szombati csoportmérkőzések végeztével este a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, valamint Magyarország Ungvári Főkonzulátusának csapata mérhette össze focitudását egy barátságos gálamérkőzés keretében. A rendkívül izgalmas csata végül az I. Kárpátaljáért Labdarúgó Torna főszervezőjének 2-1 arányú győzelmét hozta.

A vasárnapi elődöntőket és helyosztó mérkőzéseket követően a döntőben a budapesti és hajdúnánási sportembereket felvonultató Sportimádók csapata végig kiélezett mérkőzésen múlta felül a Kárpát-haza Labdarúgó Torna előző állomásának győztesét, a hazai Beregvidék csapatát. Az első alkalommal kiírt Kárpátaljáért Kupa így az Anyaországba került, míg a bronzérmet a székelyudvarhelyi Hargita csapata szerezte meg.

focitorna4

A torna végeztével az ünnepélyes díjátadón mindegyik csapat átvehette a részvételért járó okleveleket, a dobogón végzettek pedig a jól megérdemelt trófeákat. Különdíjak is kiosztásra kerültek, így jutalmazták a legjobb játékost és kapust, a gólkirályt és a torna legidősebb játékosát is. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanári karának csapata pedig Fair-play díjban részesült.

A díjátadón megjelent Sin József, a Beregszászi Járási Tanács és a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke, aki üdvözölte a Nemzetstratégiai Kutatóintézet kezdeményezését és köszönetet mondott a szervezőknek munkájukért. Szász Jenő, az NSKI elnöke pedig záró szavaiban örömmel konstatálta, hogy a két évvel ezelőtt megfogant Kárpát-haza Labdarúgó Torna ötlete a kárpátaljai állomással egyrészt további létjogosultságot szerzett magának, másrészt pedig olyan közösségi élményt nyújtott a résztvevőknek, amit az elkövetkezőkben évről-évre meg kell ismételni.

Forrás: Nemzetstratégiai Kutatóintézet