Ismét sztrájkok bénítják Belgiumot



Sztrájkok és tüntetések bénítják pénteken Belgiumot tiltakozásul a kormány megszorító politikája miatt, a több szektorra kiterjedő munkabeszüntetés fennakadásokat okozott az országban.

A tiltakozásokat a három nagy belgiumi szakszervezet, a szocialista FGTB, a kereszténydemokrata CSC és a liberális CGSL közösen hirdette meg. Korábban általános országos sztrájkot terveztek, erről azonban végül letettek.
A reggel munkába, iskolába igyekvők járatkimaradásokról és késésekről számoltak be Brüsszelben. A városban a szokásosnál ritkábban járnak a metrók, a villamosok és a buszok is – tudatta a brüsszeli tömegközlekedési vállalat. Sajtóhírek szerint több tartományban a vallon és a flamand távolsági buszhálózat, a TEC és a De Lijn szolgáltatásában is vannak fennakadások. Az SNCB állami vasúttársaság tájékoztatása szerint a vonatközlekedés többnyire zavartalan az országban. A sztrájk nincs kihatással a belgiumi repülőterek működésére. A tiltakozás a közlekedés mellett más szektorokat is érint: az ING holland pénzügyi szolgáltatónak például az összes bankfiókja zárva tart pénteken Belgiumban.
A vallóniai Wavre városban mintegy háromezer embert vonult utcára tiltakozásul a kormány politikája ellen.

A belga kormány a következő öt évben 11 milliárd eurót akar megspórolni gazdasági és szociális reformjai révén, és egyebek között azt tervezi, hogy 2030-tól 65 évről 67 évre emeli a nyugdíjkorhatárt, valamint beszünteti a bérek és segélyek inflációhoz igazítását a gazdaság versenyképessége és a foglalkoztatottság növelése érdekében. A szakszervezetek azzal vádolják a kabinetet, hogy takarékossági intézkedései aránytalanul súlyosan érintik a munkavállalókat, a közszolgáltatásokon való spórolást pedig a társadalom egésze megsínyli.

mti