A Matthew után a kolera szedi áldozatait Haitin



Haitin már ezer emberéletet követelt a hurrikán. Az országnak azon a részén, amelyet letarolt a trópusi vihar, felütötte a fejét a kolera.

A Matthew hurrikán, amely az elmúlt közel egy évtized legnagyobb erejű karib-tengeri vihara volt, kedden söpört keresztül Haiti délnyugati részén, magjában óránkénti 230 kilométeres sebességet is elérő széllel és szakadó esővel. Mintegy ezer ember halt meg az amerikai kontinens legszegényebb országában.

Az ország nyugati félszigetének egyik városában, Jérémie-ben elkezdték a bomlásnak indult holttestek tömegsírokba hantolását – mondta el Kedner Frenel, a Haiti nyugati félszigetén elterülő Grand’Anse megye állami vezetője. Ő beszélt arról is, hogy a térségben komoly aggodalmat kelt a kolera terjedése, ezért a hatóságok arra összpontosítanak, hogy vizet, élelmet és gyógyszert juttassanak a menedékhelyeken befogadott ezrek számára.

A kolera súlyos hasmenést okoz, amely órákon belül az áldozatok kiszáradásához és halálához vezethet. A betegség elsősorban széklettel, hányadékkal és szennyvízzel, illetve az ezekkel érintkező nyers élelmiszerek fogyasztása révén terjed, lappangási ideje pedig rövid, ami megkönnyíti a járványok kialakulását.

A mentőcsapatok a hét végén nagy erőkkel dolgoztak a víztisztító berendezések javításán, és azon, hogy megtalálják a kolerás megbetegedések epicentrumát.

mti