Évente 500 pakisztáni nőt öl meg a saját családja



A pakisztáni parlament úgy döntött, hogy a nők elleni „becsületgyilkosságok” elkövetőinek eddig szinte büntetlenséget biztosító jogi kiskaput bezárja. A szavazást a televízió élőben közvetítette.

Az eddigi jogszabály megengedte, hogy az áldozat hozzátartozói megbocsássanak a gyilkosnak – leggyakrabban ez történt, hiszen a bűncselekményeket általában családon belül követik el, legtöbbször teljes egyetértésben. Az törvény már csak azt teszi lehetővé, hogy a megbocsátó rokonok életfogytiglani börtönbüntetésre változtassák a gyilkossal szembeni esetleges halálos ítéletet.

Pakisztánban évente mintegy ötszáz nővel végeznek közeli rokonai amiatt, mert megsértették a házasságra, szerelemre és becsületre vonatkozó, íratlan konzervatív szabályokat – ezek közé tartozik például az is, ha nem akarnak hozzámenni a család által kiszemelt férfihez, vagy ha a férj akárcsak gyanítja, hogy a felesége hűtlen volt, de elég lehet a megölésükhöz a kihívónak vélt öltözködés is.

„A törvények célja az, hogy ne tegyék lehetővé, hogy a szabályszegők büntetlenül megússzák tettüket”

– hangsúlyozta a tervezetet benyújtó Szugra Imam volt szenátor. A parlament azt is megszavazta, hogy a nemi erőszak elkövetőit kötelezően 25 év börtönnel büntessék.

„Ezek a jogszabályok borzasztóan fontosak a pakisztáni nők számára, hiszen az ítélethozatal technikai nehézségei miatt eddig szinte alig állítottak bíróság elé férfiakat szexuális bűncselekmény elkövetése miatt” – hangsúlyozta Jaszmín Hasszan, az Equality Now nemzetközi nőjogi szervezet egyik vezetője. „Reméljük, hogy ezek az új törvények hozzájárulnak a pakisztáni társadalom szemléletváltásához, és a nők végre biztonságban élhetnek” – tette hozzá.

Navaz Sarif miniszterelnök kormánya „a pakisztáni Kim Kardashian”-nak is nevezett Kandil Balocs modell-énekesnő meggyilkolása után gyakorlatilag jogalkotási kényszerhelyzetbe került az eset feletti társadalmi felzúdulás miatt. Balocsot fivére begyógyszerezte, majd megfojtotta, mert szerinte testvére szemérmetlen és kihívó viselkedésével szégyent hozott a családjára.

mti