Leáll a Samsung a robbanó telefon gyártásával



Miután rengeteg botrány övezte a Samsung nemrég megjelent Note7-esét, hiszen a készülékek robbantak, kicserélték őket, és még úgy is előfordult a baj, a cég leáll a gyártásukkal.

galaxy-note7_highlights_kv_gold

A cég a döntést a kínai és amerikai hatóságokkal együtt hozta meg, hiszen az elmúlt napokban több ízben is baj volt a lecserélt eszközökkel. A hírre három százalékponttal értékelődtek le a Samsung részvényei a dél-koreai piacon.

A Samsung szeptember második napján közölte, hogy két és fél millió példányt hívnak vissza a modellből. Elemzők szerint emiatt ötmilliárd dolláros bevételtől esik el a vállalat – írta a Maszol.