Majdnem eltaláltak egy amerikai rombolóhajót a jemeni felkelők



A jemeni felkelők által uralt területekről indított rakéták csapódtak be egy, a Vörös-tengeren hajózó amerikai rakétaromboló mellett – közölte az Egyesült Államok haditengerészete hétfőn.

A romboló fedélzetén senki sem sérült meg, és a norfolki bázisú USS Mason hadihajóban sem keletkezett kár. A haditengerészet nem tudja, hogy a felkelők a USS Masont akarták-e eltalálni, bár mindkét rakétát pontosan a hadihajó felé irányították. A romboló a támadás időpontjában a Báb el-Mandib-szorostól északra tartózkodott. A szoroson egy átlagos napon számos tankhajó halad át.

Az elmúlt napokban ez már a második eset, hogy a Vörös-tenger forgalmas nemzetközi vizein ért támadás egy hajót. Előző héten egy, az Egyesült Arab Emírségek által bérelt hajót ért rakétacsapás ugyanebben a térségben, amely jelentős károkat szenvedett. Az emírségek szerint a bárka humanitárius segélyt szállított civil legénységgel a fedélzetén, míg a húszik hadihajónak nevezték célpontjukat.

A vasárnap esti kettős rakétatámadást egy Mekkához közeli szaúd-arábiai légitámaszpont elleni ballisztikus rakétacsapás előzte meg. A táifi Fahad Király Légitámaszpontot célzó rakétát még időben észrevették, így az nem okozott károkat. A támaszponton amerikai kiképzőtisztek is tartózkodtak. Eddig ez volt a legnagyobb távolságot átívelő támadás, amelyet a jemeni síita felkelők (húszik) és szövetségeseik a kormányerőket támogató Szaúd-Arábia ellen intéztek.

A húszik támadását esetleg az indokolhatta, hogy Rijád gyászoló tömeg ellen intézett légicsapást a jemeni fővárosban, Szanaában szombaton. A bombázásban több mint 140-en vesztették életüket és 525-en megsebesültek.

mti