Ausztria nem csatlakozik a visegrádi négyekhez



Az osztrák parlament csütörtöki ülésén elutasította Ausztria esetleges csatlakozását a visegrádi négyek csoportjához. Az erre vonatkozó indítványt az ellenzéki Osztrák Szabadságpárt, az FPÖ nyújtotta be.

Sebastian Kurz néppárti osztrák külügyminiszter kiállt ugyanakkor a visegrádi államokkal, Csehországgal, Lengyelországgal, Szlovákiával és Magyarországgal való jó viszony, illetve együttműködés mellett. Úgy vélekedett azonban, hogy a csatlakozás többek között azért sem lehetséges, mert – mint fogalmazott – a visegrádi államok egy olyan “zárt klubot alkotnak, ahova nem vesznek fel új országokat”.

Az FPÖ elnöke, Heinz-Christian Strache szerint a visegrádi államok “örömmel vennék”, ha Ausztria tenne egy lépést ebbe az irányba. A párt külpolitikai szóvivője Johannes Hübner szerint Ausztria esetleges tagsága erősítené az ország uniós szerepét is, hiszen a visegrádi államoknak szavai szerint “de facto vétójoguk” van az unióban.

Strache szeptember közepén a Tiroler Tageszeitung című osztrák lapnak úgy nyilatkozott, hogy “már csak a történelmi okok miatt is ésszerű lenne, ha Ausztria csatlakozna a visegrádi csoporthoz”, amelynek megerősödésével szerinte van esély az uniós reformokra. Indoklása szerint a visegrádi államok között formálódik a német kancellár ellenpólusa. “Eddig az unióban Németország és Franciaország hozott döntéseket, a többieknek nyelniük kellett” – mondta.

mti