Békés volt a megyei tanács ülésszaka



Nyugodt, csendes mederben zajlott a Kárpátaljai Megyei Tanács csütörtöki ülésnapja.

Mint arról már beszámoltunk, Mihajlo Rivisz, a testület elnöke igyekezett megmagyarázni félreértett szavait, s leszögezte: csak Ukrajnán belül tudja elképzelni Kárpátalja jövőjét, de azért nagyobb igazságosságot, méltányosságot kért Kijevtől.
Az önkormányzat elnöke emellett beszámolt arról is, hogy szeptember 23-án, a BeregFesten a Kárpátaljai Megyei Tanács és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés együttműködési megállapodást írt alá 2017-re szólóan.
Szomorúan konstatálta, hogy az előző ülésszak óta három kárpátaljai lelte halálát a kelet-ukrajnai terror-elhárítási övezetben, azaz az ATO-ban: az ungvári David Gamszahurdia, a nagylázi Viktor Brenzovics és az ilosvai Miroszlav Miszla.

Mielőtt a képviselőtestület megvitatta volna a napirendi pontokat, egy sor képviselői indítványt is benyújtottak, melyekben javarészt útépítés, felújítás, sportpályák kivitelezése és szociális programok finanszírozása volt a javaslat lényege.