Újabb óriási menekülthullám jöhet



Újabb tömeges menekülthullámtól lehet tartani az Iszlám Állam dzsihadista szervezet észak-iraki fellegvárának számító Moszul tervezett ostroma miatt – figyelmeztetnek segélyszervezetek.

 

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szerint akár 700 ezer is lehet azoknak a száma, akik hátrahagyhatják otthonukat és humanitárius segítségre szorulhatnak. A Norvég Menekülttanács (NRC) szóvivője a dpa német hírügynökségnek azt mondta, hogy jelenleg nagyjából 51 ezer ember számára van férőhely a térségbeli táborokban, és folynak az előkészületek további mintegy 230 ezer menekült elhelyezésének biztosítására.

“Ez óriási hiány” a férőhelyek tekintetében – tette hozzá Karl Schembri. Ha egy több százezres menekültáradat elindulna, a helyzet kaotikussá válna. Megjegyezte, hogy a működő táborok közül néhány ráadásul nem is alkalmas a menekültek befogadására, mivel túl közel van a fronthoz, és a humanitárius segítők számára nem hozzáférhető.

Egy másik probléma Schembri szerint, hogy a humanitárius segítségnyújtásra évek óta nem jut elég pénz Irakban, miközben már jó ideje több százezer, otthonából elűzött ember szorul segítségre az országban. A szóvivő szerint Irakra csupán biztonsági kérdésként tekint a nemzetközi közösség.

Az UNHCR-nek a Moszulból elmenekülők ellátására nagyjából 200 millió dollárra lenne szüksége, ennek azonban eddig csak a harmadát kapta meg. Moszul az Iszlám Állam utolsó bástyája Irakban. A régióban különböző erők lépnek szövetségre a város felszabadítása érdekében. Megfigyelők szerint még ebben a hónapban megkezdődhet az offenzíva.

Ibrahim Kalin török elnöki szóvivő is figyelmeztetett  egy ankarai sajtótájékoztatón, hogy amennyiben a Moszul felszabadítására irányuló hadművelet sikertelen lesz, menekültek százezrei kelhetnek útra.