Titokban elkezdődött az “ukrán migránsok” bételépítése Magyarországra?



Nyár vége óta százas nagyságrendben foglalkoztatnak ukrán vendégmunkásokat a Samsung jászfényszarui televíziógyárában – értesült a Napi.hu.

Ezzel a lépéssel a társaság elébe ment a legnagyobb hazai munkaadói szervezet által javasolt és Varga Mihály miniszter által támogatott szándéknak, amely a külföldi munkások alkalmazásának könnyítését célozzák. A portál szerint a külföldiek eddig jól beváltak az üzemben és tompították a munkaerőhiányt.

A Samsung munkatársa elmondta, hogy az ukránok gyártósori összeszerelőként, betanított szalagmunkásként tevékenykednek az elsősorban LED-, UHD- és okostelevíziókat, illetve monitorokat előállító üzemben. A gyárnak egy olyan részlegén dolgoznak nagyobb számban, amelyet a többség kifejezetten nem kedvel , de ugyanazokat a munkaköröket töltik be, mint bárki más, aki frissen a szalag mellé jelentkezik. Tehát az anyagmozgatástól kezdve a csomagoláson át bármilyen feladatkört ellátnak, a vezetés nem tesz különbséget köztük és a magyarok között. E hozzáállás pedig minden valószínűség szerint a fizetésekre is vonatkozik.

A Samsung munkatársa elmondta, hogy amikor az első hírek jöttek az ukránok jászfényszarui érkezéséről, többen idegenkedtek tőlük. Aztán mind többen lettek, mostanra van olyan munkasor, ahol már többségben vannak. “Amikor rájöttünk hogy ugyanúgy – ha nem jobban – dolgoznak, mint a magyarok, sőt sokukat meg sem lehet különböztetni az itteniektől – egészen addig, amíg meg nem szólalnak -, maximálisan elfogadtuk őket. Egyenlőre nagyon beváltak” – magyarázták a portálnak.

A cikket ITT olvashatja el!