Törökország kész befogadni több százezer moszuli menekültet



Törökország kész befogadni több százezer menekültet az iraki Moszulból, ha az Egyesült Államok vezette szövetség által az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet kiűzéséért indított hadművelet következtében fellángolna a felekezetek közötti erőszak – közölte hétfőn Numan Kurtulmus török miniszterelnök-helyettes, miközben az ENSZ egy lehetséges humanitárius katasztrófára készül.

moszul5

Az amerikaiak vezette szövetség légi és szárazföldi támogatásával az iraki kormányerők hétfő hajnalban támadást indítottak, hogy kiűzzék a dzsihadistákat Moszulból.

Törökország több alkalommal is hangoztatta, hogy a síita milíciák részvételének engedélyezése a többségében szunnita arabok lakta város ostromában felekezetek közötti ellentéthez vezethet. Ha a moszuli hadműveletet megfelelően kezelik, nem lesz Törökországba irányuló menekülthullám – mondta ankarai sajtótájékoztatóján Numan Kurtulmus, aki szerint ellenkező esetben akár több százezren is foghatják a hátizsákjukat, és az egyetlen lehetséges helyre menekülhetnek, ami Törökország.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága szerint akár százezer iraki is Szíriába és Törökországba menekülhet, hogy elkerülje Moszul ostromát. A másfél milliós nagyváros 2014-ben került az Iszlám Állam kezére, amikor a dzsihadisták kikiáltották a ”kalifátust”.

Egy török katasztrófavédelmi illetékes szerint Ankara, amely 3 millió bevándorlót fogadott be Szíriából, rendelkezik a szükséges tapasztalattal.

“Egy sátortábor felépítése könnyű feladat számunkra. Gyorsan felállíthatunk több százezer menekült számára sátortáborokat”

– mondta a Reuters brit hírügynökségnek.

“Az eljárás szabványos, minden óramű pontossággal működik majd. A hadsereg begyűjti az emberektől a fegyvereket, a rendőrség ellenőrzi a menekülteket, a bevándorlási hatóság bejegyzi őket, a Vörös Félhold pedig ellátja őket vízzel, élelmiszerrel és menedékkel” – tette hozzá.

A Moszul elleni offenzívában Kurtulmus szerint részt vesz török katonák által kiképzett 3000 iraki harcos is.

mti