Vona kemény próba elé állította Orbánt



A szocialisták nem támogatják az alkotmánymódosítást, a Jobbiknak pedig feltételei vannak ahhoz, hogy támogassák az alaptörvény betelepítési kvóta elleni módosítását – így foglalható össze Orbán Viktor miniszterelnök és Vona Gábor illetve Molnár Gyula ellenzéki pártelnökök tárgyalása.

vona

Az MSZP közleménye szerint a párt “a választók többségének felhatalmazása” nélkül nem hajlandó tárgyalni a miniszterelnökkel az alaptörvény-módosításról, így Orbán Viktor kormányfő és Molnár Gyula MSZP-elnök ezért inkább az eheti uniós csúcs témáiról, illetve a Magyarországot érintő biztonságpolitikai ügyekről egyeztettek – írta az MTI.

Az MSZP első embere után a Jobbik elnöke tárgyalt az alaptörvény-módosításról a miniszterelnökkel, majd az egyeztetés után Vona Gábor pártelnök közölte:

a Jobbik csak akkor támogatja az Orbán által kezdeményezett alkotmánymódosítást, ha a kormányfő a betelepítés minden formáját elutasítja, beleértve a letelepedési kötvényt is.

A Jobbik vezetője azt mondta: csak így szavazzák meg az alkotmánymódosítást november 8-án.

Az ellenzéki vezető rámutatott, hogy

a Rogán Antal nevéhez köthető letelepedési kötvény-biznisz révén az elmúlt időszakban több idegen embert telepítettek Magyarországra, mint amennyit Juncker szeretne a kvóták segítségével.

MTI/KH