Megöli a kisvállalkozókat a minimálbér-emelés



Az ukrajnai kis- és közepes vállalkozók szövetségének vezetője arra figyelmeztet, hogy az idén jelentősen nőhet az árnyékgazdaság.

Ruszlan Szobol ezt a véleményét arra alapozza, hogy a magán cégek képtelenek lesznek megbirkózni az új minimálbérből adódó adóterhekkel, ezért inkább a szürkegazdaságra jellemző trükköket fognak bevetni.

A szakértő szerint nagyon sok cégnél lesznek leépítések, a maradókat pedig fél állásba fogják kényszeríteni. Mindezt azzal motiválja, hogy a kisebb vállalatoknak nincs kapacitásuk megbirkózni a duplájára nőtt adóterhekkel, amit a minimálbér megduplázása idézett elő. Úgy gondolja, a kormány részéről nem volt kellően átgondolt ez az egész, s a gazdaság fehérítése helyett csak az árnyékgazdaság kezére játszanak, ami miatt az állam bevételei is kisebbek lesznek.

Korábban Volodimir Grojszman ezzel kapcsolatosan azt mondta, ellenőrzésekkel és bírságokkal fogják rávenni a vállalkozókat, hogy ne trükközzenek, s fizessék a dupla adókat. Szobol szerint ez képtelenség, mert az országban alig háromszázezer munkatárs dolgozik az ellenőrző szerveknél, miközben a vállalkozások száma 1,3 millió.

Mint az ismert, Ukrajnában 2017. január 1-től 3200 hrivnyára emelkedett a minimálbér összege, s párhuzamosan a munkáltatót és a munkavállalót terhelő adójárulékok is duplájára nőttek. Ugyanez igaz az egyéni vállalkozókra is, akik most tömegesen próbálják megszüntetni kisipari engedélyüket, mert ezentúl akkor is kell adózniuk, ha nincs is jövedelmük.

Szerző:

KárpátHír


Lájkolta már a KárpátHír Facebook oldalát?