Aszad bármiről hajlandó tárgyalni



Bassár el-Aszad szíriai elnök bármiről hajlandó tárgyalni a hónap végén Asztanában tartandó megbeszéléseken – derül ki abból az interjúból, amelyet francia médiumoknak adott a múlt hét végén, és amelyből újabb részleteket közölt a szíriai állami média és a francia sajtó.


A szíriai rezsim eddig következetesen ragaszkodott ahhoz, hogy a jelenlegi vezetés részt vállaljon a politikai átmenetben. Az ellenzék viszont elképzelhetetlennek tartja az együttműködést Aszaddal és rendszerével. Az interjúban az elnök világossá tette, arról is hajlandó tárgyalni, hogy ő maradjon-e az ország elnöke, de ehhez alkotmányos kérdéseket kell megvitatni, tekintettel arra, hogy az államfői tisztség szerinte az alaptörvényhez kötődik.

“Ha erről akarnak tárgyalni, akkor az alkotmányról kell tárgyalnunk”

– mondta Aszad, hozzátéve, hogy az alkotmány módosításához népszavazásra lenne szükség, az elnököt pedig a szíriai népnek kell megválasztania. Az asztanai megbeszélésekről kijelentette: nagy kérdés, hogy ki lesz ott a másik oldal, vagyis az ellenzék részéről.

Az év végén életbe lépett tűzszünetet az ellenzéki fegyveresek megsértik, s a hadseregnek vissza kell foglalnia azt a területet Damaszkusz közelében, amely a főváros vízellátását biztosítja – hangoztatta.

A vele szemben megfogalmazott, háborús bűnökre vonatkozó vádakra azt válaszolta, hogy ha bármi ilyesmit tett volna, akkor az emberek nem támogatnák, és már nem lenne elnök. ”Azért tudtunk a háború alatt végig kitartani, mert az emberek támogattak. Ha pedig az ember a saját népét gyilkolja, akkor aligha fogják támogatni. Tehát ez az egész történet nem áll meg a lábán” – jelentette ki Bassár el-Aszad, aki alapvetően annak köszönheti pozíciójának megerősödését, hogy Oroszország támogatja, és fegyveresen is beavatkozott a szíriai polgárháborúba az ő oldalán.

A 2011 márciusában kirobbant konfliktusban már több mint 310 ezer ember halt meg, és több millióan kényszerültek elhagyni otthonaikat.



Forrás:

MTI