2016-ban 68 ukrán katona lett öngyilkos



Az elmúlt évben 467 katona vesztette életét Ukrajnában, 211-en a kelet-ukrajnai frontvonalon harci cselekmények közben estek el, míg 256-an a harcmezőn kívül haltak meg – szerepel az ukrán Védelmi Minisztérium közleményében, amit azután tettek közzé, hogy Olekszij Bratuscsak újságíró nyílt levélben arra kérte a tárcát, hogy hozzák nyilvánosságra a 2016-os év katonai veszteségeit.

A közleményből kiderül, hogy a tavalyi év során 30 katona gyilkosság áldozata lett, 18-an közlekedési balesetben, 10-en pedig mérgezésben (drogtúladagolás, alkoholmérgezés stb.) hunytak el. 39 katona felelőtlen fegyverhasználat közben vesztette életét, 58-an különböző betegségek áldozatai lettek, 29-en balesetben haltak meg, 68-an pedig öngyilkosságot követtek el. A Védelmi Minisztérium öt halálesetet „egyéb” kategóriába sorolt.

A tavalyi év során összesen 1198 katona sérült meg, hárman pedig eltűntek. Az utóbbiak közül kettőt végül halottnak, egyet pedig fogságba esettnek nyilvánítottak.




Szerző:

KárpátHir