Tiszapéterfalvának gyűjtenek a Kárpát-medencei Egyetemek Kupáján


Nyolcadik alkalommal rendezik meg pénteken és szombaton a Kárpát-medencei Egyetemek Kupáját (KEK) Budapesten.

 

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club (BEAC) határokon átívelő, hagyományőrző és jótékonysági eseményén az idén egy új sportág is bemutatkozik. Az egyetemi futsal és öregdiák bajnokság mellett megszokott módon az ország legjobb cheerleaderei (pompomlányai) szintén megmutatják tudásukat, ezek mellett kosárlabdatornával egészül ki a rendezvény.
“A Kárpát-medencei oktatásban és a magyarságtudat fenntartásában fontos szerepet játszik az ELTE, ezt szeretnénk megőrizni a jövőben is” – fejtette ki a fővédnök Scheuer Gyula, az ELTE kancellárja az esemény sajtótájékoztatóján. – “Ez a sportegyüttműködés egy nagyon fontos terület, olyan emberi kapcsolatok kötődhetnek, amelyek segítenek abban, hogy megismerjük egymás problémáit, lehetőségeit, egyúttal komoly sportversengés alakulhat ki.”
A KEK küzdelmeiben mintegy hétszáz versenyző részvétele várható, felvidéki, kárpátaljai,  erdélyi és vajdasági csapatok mellett a vidéki és budapesti intézmények sportolóival. A 16 csapatos egyetemi futsal torna résztvevői mellett az öregdiákok is pályára lépnek az ELTE Bogdánfy úti sporttelepén, míg a szomszédos Tüskecsarnokban két pályán a női és férfi kosárlabdacsapatok küzdhetnek a legjobbnak járó trófeáért.
“Az ötlet Erdélyből indult, egy ottani labdarúgókupán, amelyet Kárpát-medencei összefogássá terjesztettünk ki” – fejtette ki Simon Gábor főszervező, a BEAC ügyvezető igazgatója. A KEK fővédnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke lesz, míg védnökként csatlakozik Hajnal Tamás, a Ferencváros 59-szeres válogatott futballistája.
“Ez egy olyan kezdeményezés, amit érdemes támogatni. Fontos, hogy az ember kezelje, ápolja, hogy a jövőben még jobban ki tudja nőni magát” – emelte ki Hajnal. – “A sport olyan szerepet tölt be, amely révén közösségek, barátságok alakulnak ki, és ez még a verseny végeredményénél is fontosabb.”
A rendezvény – már megszokott módon – idén is jótékony célokat szolgál, 2017-ben a Tiszapéterfalvai Református Líceum javára rendez gyűjtést. Ehhez Hajnal Tamás egy-egy dedikált labdát és mezt ajánlott fel. Az idei az ötödik alkalom, amikor a KEK segítő kezet nyújt: 2013-ban a Tiszakeresztúri Általános Iskola, 2014-ben a szabadkai Hallássérült Iskolaközpont, 2015-ben a tusnádfürdői Szent László Gyermekvédelmi Központ, tavaly pedig a szintén kárpátaljai Karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum tanulói, valamint sportolói részére gyűjtöttek a szervezők sportfelszereléseket és sportjátékokat.
 

Forrás:

MTI/KH