Tüntetők csaptak össze a rendőrökkel Athénban



Országszerte sztrájkok bénították meg a mindennapi életet Görögországban szerdán, az emberek a kormány újabb megszorító intézkedései ellen tiltakoztak. Athénban összetűzésekbe torkollott a tiltakozó felvonulás.


Nem jártak a kompok, és több busz, vonat, illetve repülőgép sem közlekedett. Az orvosok és az önkormányzati dolgozók is csatlakoztak a nagyobb szakszervezetek 24 órára szóló felhívásához egy nappal a parlamenti szavazás előtt. Görögország szinte minden nagyobb városában tiltakoznak az emberek.

„Határozott üzenetet akarunk küldeni a kormánynak, az Európai Uniónak és a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF): nem hagyjuk darabokra szedni az életünket” – mondta Alekosz Perrakisz a PAME kommunista szakszervezeti szövetségtől. Athénban összetűzésekbe torkollott a megszorítások ellen tiltakozó felvonulás: egy kisebb csoport tagjai gyújtópalackokat és fáklyákat dobáltak a kivezényelt rohamrendőrök közé. A hatóságiak könnygázgránátokkal válaszoltak. Egy másik helyszínen tiltakozó rendőrök torlaszolták el a pénzügyminisztérium bejáratát.

Egy további helyszínen, a belvárosban, rendőrszakszervezet egy óriás molinót helyezett el, amelyen németül és görögül azt írták, „Mennyit ér egy görög rendőr élete?”.

Az athéni kormánynak azért kell csökkentenie kiadásait, hogy kiutalják neki a nemzetközi mentőcsomag következő részletét, amelyből egy júliusban lejáró hitelt szeretne fedezni. Görögország az elmúlt években időről időre az államcsőd szélére került, amelytől csak külföldi hitelezőinek köszönhetően tudott megmenekülni. 2019-ben a többi között nyugdíjakra és adókedvezményekre is kevesebbet fog fordítani a görög kormány. A csütörtök éjjel elfogadandó törvénytervezetnek köszönhetően 4,9 milliárd eurót (több mint 1500 milliárd forintot) takarítana meg a kabinet 2018 és 2021 között – jelentette az ANA görög állami hírügynökség.

Az eurozóna pénzügyminiszterei hétfőn tanácskoznak Görögország hitel-felülvizsgálatának lezárásáról és az újabb pénzügyi eszközök felszabadításáról.




Szerző:

MTI