Washington meghosszabbította az Irán elleni szankciók enyhítését



Az Egyesült Államok szerdán meghosszabbította annak a 2015-ben létrejött megállapodástnak az érvényességét, amelynek keretében enyhítették az Irán ellen az atomprogramja miatt bevezetett szankciókat – közölte szerdán a külügyminisztérium.


Donald Trump elnök korábban többször is bírálta az elődje, Barack Obama által aláírt megállapodást. Az amerikai pénzügyminisztérium ugyanakkor bejelentette, hogy újabb szankciókat vezettek be több iráni katonai vezető és az iráni rakétaprogramhoz felszereléseket szállító álló kínai cégek ellen.

A külügyminisztérium új jelentést tett közzé, amelyben bírálja Irán az emberi jogok megsértéséért, így a foglyokkal való rossz bánásmód miatt.
A 2015-ben megkötött megállapodás értelmében enyhítettek az Irán ellen atomprogramja miatt bevezetett büntetőintézkedéseket annak fejében, hogy Teherán visszafogta a programot. A szankciók enyhítését azonban félévente meg kell újítani. A legutóbbi enyhítés, amelyet John Kerry külügyminiszter írt alá decemberben, a héten jár le.

“A jelenlegi enyhítés nem csökkenti az Egyesült Államok eltökéltségét, hogy akadályozza az Irán destabilizáló tevékenységét a térségben, akár az Aszad-rezsimet (Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszerét), akár olyan terrorszervezeteket támogat, mint a (libanoni) Hezbollah, vagy az iraki és jemeni kormányok megbuktatására törekvő erőszakos milíciák” – jelentette ki Stuart Jones, az amerikai külügyminisztérium Közel-Keletért felelős ügyvezető államtitkára. “Mindenekelőtt az Egyesült Államok sohasem fogja megengedni az iráni rendszernek, hogy atomfegyvere legyen” – tette hozzá.



Forrás:

MTI