MNO: Magángéppel jött Hongkongból Habony és Demján



A letelepedési kötvényekről tárgyalhatott Hongkongban Habony Árpád, valamint Demján Sándor – tudta meg a Magyar Nemzet.


A lap fotókat is közölt arról, amint a miniszterelnök tanácsadójának tartott Habony Árpád és Demján Sándor egy magánrepülőről szállnak ki a Liszt Ferenc repülőtéren. Velük tartott egy nemzetközi adótanácsadó, valamint a Gránit-csoport alelnöke is.

A lap szerint nem véletlen, hogy éppen a Távol-Keleten jártak, hiszen a legtöbb kötvényt egy ottani cég forgalmazta, és a papírok 85 százalékát értékesítette, amivel akár 130 milliárdos bevétele is lehetett. Habony Árpád – a cikk szerint nem jött ki a reptérről –, rendőrök viszont távolabb küldték az újságírókat, mert állítólag engedély nélkül tartózkodtak a reptér parkolójában.