Átadja Egyiptom a vörös-tengeri szigeteket Szaúd-Arábiának



Az egyiptomi parlament jóváhagyta két lakatlan vörös-tengeri sziget átadását Szaúd-Arábiának – mondta el Ali Abdelaal, az alsóház elnöke szerdán.


A Tírán és Szanáfír átadásáról szóló egyezményt már csak Abdel-Fattah asz-Szíszi egyiptomi elnöknek kell ellenjegyeznie, ami pusztán formaság.

A parlamenti szavazás gyorsasága sokakat váratlanul ért. A védelmi és nemzetbiztonsági bizottság szerda reggel egyhangú támogatásáról biztosította a megállapodást, amely így az alsóház elé került végső szavazásra. Alig négy órával később a képviselők többsége is az egyezmény mellett voksolt.

A megállapodás életbe léptetése több mint egy éve húzódik. Az egyiptomi parlament az alkotmányra hivatkozva saját hatáskörébe tartozónak nevezte az egyezmény elfogadását, miközben a legfelsőbb adminisztratív bíróság szintén magának követeli az utolsó szót a kérdésben. Az alkotmánybíróság feladata eldönteni, hogy kinek a hatáskörébe tartozik a megállapodás jóváhagyása, de még napirendre sem tűzte a problémát. A szerdai parlamenti szavazás után nem tudni, milyen jogi stádiumban van a szerződés. A szigetek átadását a szaúdi király tavaly áprilisi egyiptomi látogatása során jelentették be több milliárd dolláros segélyekkel és befektetésekkel együtt. A lépés nagy felzúdulást keltett az egyiptomi lakosság körében, és országszerte hatalmas tüntetésekhez vezetett.

Az ellenzék azzal vádolja Szíszit, hogy szaúdi támogatói kedvében akart járni a szigetek átadásával. Rijád volt Szíszi legjelentősebb nemzetközi pártfogója a Mohammed Murszi iszlamista elnököt eltávolító 2013-as katonai puccs során.

A két, stratégiai jelentőségű, lakatlan sziget az Akabai-öböl bejáratánál található, amely Izrael egyetlen kijárata a Vörös-tengerre. Tírán és Szanáfír felügyeletét 1950-ben adta át Egyiptomnak Szaúd-Arábia, mivel attól tartott, hogy a két évvel korábban alapított Izrael elfoglalja azokat. Az 1967-es hatnapos háborúban Izrael a Sínai-félszigettel együtt az említett szigeteket is felügyelete alá vonta, és azok 15 évvel később, az egyiptomi-izraeli békeszerződés nyomán kerültek vissza Egyiptomhoz.

A szigeteken jelenleg kizárólag az egyiptomi hadsereg, valamint nemzetközi erők tagjai és megfigyelők tartózkodnak.



Forrás:

MTI