Venezuela: hihetetlen mértékű az éhínség



Egyre súlyosabb a helyzet Venezuelában, hihetetlen mértékű éhínség sújtott le az olajban gazdag országban. Annak ellenére, hogy Venezuela olajban gazdag ország, hatalmas inflációval küzd. Az emberek még akkor sem tudnak élelemhez jutni, ha van munkájuk.


A Venezuelai Egészségügyi Minisztérium szerint a gyerekhalandóság már elérte a 30 százalékot. Az alultápláltság és az éhenhalás leginkább a kisgyerekeket érinti. A BBC néhány gyereket és azok embertelen körülményeit mutatja be egy videóban. Több olyan gyerek is van, aki nyolcéves létére csupán 13 kilogramm. Vagyis legalább 60 százalékkal kevesebb a testtömege, mint ami az életkorának megfelelő lenne.

A gyerekek szégyellik azt, ahogyan kinéznek, hiszen minden csontjuk látszik. Mindez azért van, mert az országban nincs munkalehetőség, és ha akad is munka a felnőttek számára, nincs megvásárolható élelem. Így maximum napi egyszeri étkezést tudnak biztosítani a gyerekeknek, ami vagy reggeli vagy egy kisebb ebéd.

Az alultápláltság egyik hátulütője, hogy a gyerekek különböző egészségügyi problémákkal küzdenek. Előfordul, hogy légzési zavarok törnek rájuk váratlanul. Ugyanis a tüdő méretéhez képest nem tud akkorára tágulni a felsőtestük, hogy elegendő mennyiségű oxigén juthasson be a szervezetükbe. A Venezuelában élő gyerekek 54 százaléka szenved a kóros alultápláltságtól és a vele járó betegségektől.

A BBC megkérte a venezuelai kormányt, hogy beszéljen erről a krízisről, de nem reagáltak.


Forrás:

MTI