Több mint százezer lakos rekedt Moszulban az Iszlám Állam csapdájában



Több mint százezer civil rekedt Moszulban az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet uralta városrészben, amelyet az iraki hadsereg ostromol az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció légi támogatását élvezve – adta hírül pénteken az ENSZ menekültügyi hivatala, a UNHCR.


Ezek a lakosokat lényegében emberi pajzsként tartja az Iszlám Állam az óvárosban. Alig van élelem, víz, akadozik az áramellátás, súlyos a hiány üzemanyagból is. A lakosok egyre nyomorúságosabb körülmények között sínylődnek, ráadásul rettegésben élnek a körülöttük dúló harcok miatt.Az óvárosi rész sűrű labirintus, keskeny sikátorok útvesztője, amelyben csakis gyalogosan lehet harcolni, házról házra” – mondta Bruno Geddo, a hivatal Irakban lévő képviselője.

Moszulból már 800 ezer lakos menekült el a harcok elől

Moszul ostroma tavaly október 17-én kezdődött. A város keleti felét viszonylag hamar visszafoglalta az Iszlám Államtól az iraki hadsereg a nyugati oldalon azonban sokkal hevesebb ellenállásba ütközött, és csak lassan halad előre az offenzíva, de halad. Májusban még mintegy 200 ezer lakos volt a terrorszervezet uralta városrészben, közben azonban a dzsihadisták területe zsugorodott. Moszulból egyébként 800 ezer lakos menekült el a harcok elől, a város békebeli lakosságának egyharmada.




Szerző:

MTI