Gyűlik a búza a Magyarok Kenyere akcióhoz



Tovább gyűjtik a búzát a magyarok kenyeréhez. Most már évek óta hagyomány, hogy a magyarországi és határon túli gazdák jótékony célra ajánlják fel a frissen betakarított termés egy részét. Ezt összekeverik, majd kisütik belőle augusztus 20-ra a magyarok kenyerét. A többi lisztet pedig rászorulók kapják meg. Évről-évre megdől a rekord, az idén már 600 tonnát várnak a szervezők.


 

A külhoni magyarság több helyszínen gyűjti a búzát a Magyarok Kenyeréhez, ennek első állomása volt Neveletlenfalu. A nemzeti színű lobogókkal feldíszített zsákok többek között Erdélyből, a Partiumból és Kárpátaljáról érkeztek.

A Kárpát-medencében összegyűjtött búzából liszt készül, amit ebben az évben is Böjte Csaba szerzetes árváinak, és hátrányos helyzetű gyerekeket gondozó magyarországi, valamint határon túli szervezeteknek juttatnak el.

A jótékonysági program 2011-ben indult Pécsről. Az adományok mellett az összegyűjtött búzából készül augusztus 20-ra a magyarok kenyere. Az első évben a magyarországi és határon túli magyarlakta településekről összesen tíz tonna búza érkezett, az idén már a 600 tonnát várnak a szervezők.



Forrás:

KH/hirado.hu