Európába exportálják a Csernobil melletti szennyezett erdőt



A fehérorosz kormány azt találta ki, hogy a 31 éve történt csernobili atomkatasztrófa során sugárszennyezést kapott, és azóta is sugárzó erdőket eladják tűzifának, elsősorban az Európai Unióba – derült ki az Index cikkéből.


A portál erről az European Radio for Belarus nevű, varsói központú független rádióra hivatkozva irt. A rádió riporterei a poleszjei állami radioökológiai védett övezetben jártak, ami egy erdős terület közvetlenül a csernobili lezárt zóna mellett, a határ fehérorosz oldalán (a csernobili lezárt zónában készült riportunkat itt olvashatják). Ennek a területnek egy részén most az állam hivatalosan is engedélyt adott, hogy kísérleti jelleggel gazdasági hasznosításra is kitermeljenek fát.

A helyi erdészek szerint az erdő bizonyos részein csak a normál sugárzás kétszerese mérhető a fákban, úgyhogy nyugodtan feldolgozható. Az állami erdő területén dolgozó tudósok és sugárvédelmi szakemberek szerint viszont a fából származó hamu 80 százaléka annyira sugárzik, hogy speciális radioaktív hulladéktározókba kellene szállítani. A riport készítésekor például egy kupac hamuban a normális sugárzás ötszörösét mérték. Ennek ellenére a Euroradio szerint a tudósokat gyakorlatilag megkérték, hogy igazolják, hogy biztonságos az erdő feldolgozása.

A riport szerint nem kell ahhoz semmilyen növényegészségügyi tanúsítványt kiállítani, hogy a Európai Unióba tűzifát exportáljanak Fehéroroszországból, míg például Ukrajnába, Oroszországba vagy Kínába kötelezően kell ilyen. Persze az európai vásárló kérhet igazolást a fa eredetéről és egészségéről, de ez nem kötelező. De még ha kér is a vásárló valamilyen igazolást, azt valójában az erdészet, vagyis az eladó állítja ki, Fehéroroszországban nincs egységes, központi igazolás, így kérdés, hogy az ilyen papír mennyire megbízható.

A rádió litván forrásai szerint pedig már jutott is oda a sugárszennyezett fákból, aminek nem örülnek annyira, mint ahogy a poleszjei fakupecek állítják. A litván sugárvédelmi központ vezetője szerint a fehérorosz import fák hamujában mutattak már ki annyi céziumot, hogy azt gyakorlatilag radioaktív hulladéknak kellett volna tekinteni. Pedig a litván határon mérik a Fehéroroszországból érkező faszállítmányok cézium-szintjét és gyakran fordítanak is vissza teljes kamionokat. A szennyezett fa így is bekerül, Litvániából pedig helyi cégek gyakran tovább exportálják a fát tüzelőként vagy építőanyagként más európai országokba, így az szinte bárhová elkerülhet az unión belül.

 



Forrás:

Index