Ukrajna és Litvánia tiltakozik



Ukrajna és Litvánia is tiltakozását fejezte ki egy lengyel kormánytervezet ellen, amelynek értelmében a lengyel útleveleket Lengyelország függetlensége visszaszerzésének 100. évfordulója tiszteletére olyan háttérképekkel látnák el, amelyek között Lengyelország mai határain kívüli, jelenlegi szomszédjai területén fekvő egykori lengyel városok nevezetességei is szerepelnének – közölte az MTI az AP hírügynökségre hivatkozva.


Az új útleveleket 2018-ban bocsájtanák ki Lengyelország 100 éves függetlenségének évfordulójára, amelyet 123 éves felosztottság után nyert vissza. A dokumentum lapjainak hátterét 13 nemzeti jelkép ékesítené, amelyekről már előzetesen egy különleges munkacsoportban döntés született, illetve további 13-ról a lengyelek interneten szavazhatnak szeptember 10-ig egyfajta társadalmi konzultáció keretében. Az utóbbi 13-ból hat képet a belügyminisztérium választ majd ki.
A varsói vezetés kezdeményezése egy hosszú ideje fennálló gyakorlattal látszik szakítani, amelynek értelmében Lengyelország még jelképes értelemben sem támaszt igényt a 20. század határrendezései során elveszített, egykor lengyel fennhatóság alatt álló területek iránt.

A mostani vita azonban súrlódáshoz vezet mind a NATO- és európai uniós partner Litvániával, mind pedig Ukrajnával, amelynek nyugati integrációját Varsó hosszú évek óta szorgalmazza.
A lengyel belügyi tárca megerősítette, hogy az új útlevélbe kerülő képekre vonatkozó végleges döntést szeptemberben hozzák meg.

„A javasolt motívumok Lengyelország 1918-ban visszaszerzett függetlenségével összefüggésben álló személyiségekre, eseményekre, helyszínekre és szimbólumokra vonatkoznak” – tette hozzá a minisztérium.

Az AP úgy tudja: a már kiválasztott képek között van Lemberg (Lviv) lengyel katonai temetője, míg az online szavazásra bocsájtottak között szerepel a vilniusi Hajnal-kapu.



Forrás:

MTI