Janukovics beperelte a kijevi jegybankot



Beperelte az ukrán jegybankot Viktor Janukovics egykori elnök fia.


Olekszandr Janukovics a múlt héten nyújtott be keresetet Kijev város pecserkij kerületi bíróságán az Ukrán Nemzeti Bank (NBU) ellen. Azt kifogásolja, hogy jogtalanul vették el tőle az Ukrajnai Fejlesztési Bankot, aminek száz százalékban ő volt a tulajdonosa. A pénzintézetet 2014 őszén vette át ideiglenes irányítása alá a jegybank, miután azt fizetésképtelenné nyilvánították. A csődeljárás során az idősebbik Janukovics-fiút megfosztották tulajdonrészétől.

Az Ukrajnából elüldözött elnök fia korábban az Európai Emberi Jogi Bíróságon is panaszt tett, mondván az ukrajnai hatalom szándékosan üldözi politikai vetélytársait és a bíróságok is elfogultak.

A kijevi jegybank közleményében a maga részéről azt emelte ki, hogy az európai bíróságok mintegy 280 millió dollárt zároltak már a Janukovics-família különböző számláin.



Szerző:

KárpátHír