Már hat esetben beigazolódott a sertéspestis



Tavaly augusztus 1-jétől idén januárig a megyében kilőtt 324 vaddisznóból 194 mintát analizáltak, s egyszer sem találtak betegségre utaló nyomot.


Eközben idén augusztus 15-ig már hat esetben erősítették meg az afrikai sertéspestis jelenlétét a vadhúsban, mondta el sajtótájékoztató keretében Valerij Murga, a megyei erdő- és vadgazdálkodási főosztály vezetője. Az eseteket a munkácsi járási Pósaházán, a beregszászi járási Beregújfaluban, az ilosvai járási Bilkei erdészetben, valamint az ökörmezői állami erdészetben, a volóci és a nagyszőlősi járásban regisztrálták. A vírus terjedésének megelőzése érdekében Viktor Mikulin, a megyei közigazgatás elnökhelyettesének vezetésével ötven brigádot alakítottak, melyek elkezdték a megye vadászterületein a vaddisznók kilövését, vakcina ugyanis nem létezik a kór ellen.

Eddig 7 vaddisznót sikerült puskavégre kapni, az egyikből vett minta eredménye már megérkezett a lembergi laboratóriumból, melyben nem találtak sertéspestisre utaló nyomot. Közben a piacok vezetőit írásban figyelmezteti a fogyasztóvédelmi főosztály, hogyfokozzák az ellenőrzést, s ideiglenesen tiltsák meg a házi füstölt húskészítmények árusítását.

Az afrikai sertéspestis vírusa rendkívül szívós. A húsban 155 napig, a talajban 3 hónapig, az elhullott tetemekben 2 és fél hónapig, a füstölt húskészítményekben 6 hónapig, fagyasztott állapotban 3 évig is képes életben maradni. Az emberre viszont nem veszélyes, még fogyasztása esetén sem.



Szerző:

KárpátHír