Az Iszlám Állam vállalta az oroszországi késelést



Nyolc járókelőt késsel megsebesített szombaton egy férfi az oroszországi Szurgut városában – jelentették orosz hírügynökségek. Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet időközben a támadás elkövetőjeként jelentkezett a szócsövének számító Aamák hírügynökségen keresztül.


Az incidens a reggeli órákban történt a Hanti-Manysi Autonóm Körzethez tartozó Szurgut városában. A támadó a város központi utcáin késsel hadonászva megsebesített nyolc embert. Mindnyájukat kórházba szállították, négynek súlyos az állapota, műtétet hajtanak végre rajtuk. Egyes, ugyancsak hatósági közlések szerint nem nyolcan, hanem heten sebesültek meg.
A hatóságok tájékoztatása szerint a rendőrök azonnal a támadás helyszínére érkeztek, megpróbálták őrizetbe venni a férfit, de mivel ellenállást tanúsított, lelőtték.

A rendőrség azonosította a támadót, egy 23 éves helyi lakost. A késelő álarcban volt, és a rendőrség ellenőrzi, hogy voltak-e mentális problémái.

“Az Iszlám Állam katonái közé tartozott” az elkövető – hangoztatta az iszlamisták hírügynöksége. A terroristák megszokott csatornáin keresztül terjesztett közlemény hitelességét egyelőre nem sikerült ellenőrizni.
Az orosz hatóságok szerint nem terrorcselekmény történt, meglepő viszont, hogy a vizsgálatot az ügyben Alekszandr Basztrikin, az orosz Nyomozó Bizottság vezetője vette a kezébe.



Szerző:

MTI